Címlap Hírek Utánpótlás 2010.02.20. Mini tornán vettünk részt Kaposváron
2010.02.20. Mini tornán vettünk részt Kaposváron PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 22. hétfő, 11:29

Öt mérkőzést játszottunk a tornán. Jól játszottunk, elégedetten tértünk haza.

Első meccs a Kaposvár II. ellen.
Álmos kezdés után szép lassan belelendültünk és elkezdük a gólgyártást. A kapunkat nem igazán veszélyeztette az ellenfél.

Második meccs a Sopron HC ellen:
Az ellenfél nagyobb ellenállást tanúsított, de mi is jobban játszottunk és magabiztosan, végig meggyőző fölényben játszva nyertünk több góllal.

Harmadik meccs a Jégkert SE ellen.
Ügyes jól szervezett ellenféllel játszottunk, jól is koriztak, mi ekkor mutattuk a legjobb formánkat, főleg védekezésben sikerült sokat javulnunk, és az egyéni teljesítménnyel sem volt gond, így ezt a mérkőzést is hozni tudtuk.

Negyedik meccs a Pólus Pingvinek ellen:
Az egyik legjobb képességű csapattal akadt gondunk bőven. Két játékosuk teljesítménye rendkívül kiemelkedő volt ezen a napon. Szoros meccs volt, de a mi 3. és 4. sorunk nem igen állta a sarat ellenük, ezért bár emelt fővel, de elveszítettük a mérkőzést.

Ötödik meccs a Kaposvár I. csapata ellen:
Kiegyenlített, szoros csata volt, ami döntetlennel végződött, látszott a fáradtság már a csapaton, de így is sokkal többet volt a korong a házigazdák kapuja előtt. A meccs végén kisebb csetepaté is lett a játékosok között, mert az egyik gólt, amit a kapusunk, Bendgúz kesztyűjéből ütöttek be, megadták, ezt pedig a mieink nem ismerték el, ezért is ünnepeltek győztesként a végén...

Összességében mindenki kivette a részét a jó szereplésben, nem voltak kimagaslóan jó vagy rossz teljesítmények. Az egész csapatot dícséret illetni, nagyon rá voltak hangolódva a meccsekre.

 

 
 

Szavazás

A honlapon mit tartana még fontosnak az alábbi lehetőségek közül
 

Statisztika

Tagok : 20
Tartalom : 70
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 17798

Támogatók